Köszöntelek az oldalamon!
Tóth Bernadett vagyok. Sorselemző és Léleklátó, a 22-es Kapu Szellemi Műhely megálmodója
Sokan kérdezik, mit jelent ez a megnevezés.
A 22-es sorsszámot kaptam a teremtőtől, ami a Mesterépítő rezgése és képessé tesz arra, hogy a legmagasabb szintű égi üzeneteket, sorskódokat lecsatornázzam számotokra a földi valóságba.
A spirituális érzékelés számomra nem csupán egy választott út, hanem a lényem legmélyebb alapköve: már gyermekkoromban megnyíltak előttem azok a kapuk, amelyek a látható és a láthatatlan világokat összekötik. Ezt az ősi, tiszta kapcsolódást mélyítettem el az évek során, amíg 12 évvel ezelőtt eljött a pillanat, hogy az égi hívásnak engedve hivatássá formáljam ezt az adottságot.
Azóta spirituális segítőként, tiszta szívvel és alázattal kísérem a hozzám fordulókat a személyes útjukon.

Tóth Bernadett
Sorselemző és Léleklátó, a 22-es Kapu Szellemi Műhely megálmodója.
Szolgáltatásaim
A születési számaidon keresztül feltárul a személyiséged, életutad és lehetőségeid térképe.
A tarot lapjai tükröt tartanak, és segítenek tisztábban látni a jelened és a döntéseid mögötti erőket.
A számok és a tarot együtt mélyebb, komplexebb képet adnak rólad és az előtted álló útról.
Konzultációs lehetőségek
30
PERC
Tarot útmutatás
Online videóhívásban
A Tarot nem jóslás, hanem egy mély, szimbólikus párbeszéd a felettes éneddel. Intuitív közvetítőként a kártyákat tükörként használom: segítek belelátni az életedet alaító láthatatlan folyamatokba.
KÉREM AZ ELEMZÉST
60
PERC
Tarot útmutatás
Online videóhívásban
A Tarot nem jóslás, hanem egy mély, szimbólikus párbeszéd a felettes éneddel. Intuitív közvetítőként a kártyákat tükörként használom: segítek belelátni az életedet alaító láthatatlan folyamatokba.
KÉREM AZ ELEMZÉST
60
PERC
Számmisztika elemzés
Online videóhívásban
A számok a világegyetem kódjai. A numerológiát szakrális térképként használom. Segítek lefordítani a születési dátumod és neved rezgéseit a mindennapok nyelvére.
KÉREM AZ ELEMZÉST
120
PERC
Kombinált elemzés
Online videóhívásban
Tarot útmutatás + számmisztikai elemzés
A numerológia és a Tarot együtt segít megérteni az életed mögött működő mélyebb mintázatokat.
KÉREM AZ ELEMZÉST
1
ÍRÁSOS ELEMZÉS
Számmisztika elemzés
Írásos elemzés
A számok a világegyetem kódjai. A numerológiát szakrális térképként használom. Segítek lefordítani a születési dátumod és neved rezgéseit a mindennapok nyelvére.
KÉREM AZ ELEMZÉST
1
KÉRDÉS
Csak visszajáró vendégek részére!
Egy konkrét kérdésedre kapsz célzott, intuitív útmutatást.
2 000 Ft
FELTESZEM A KÉRDÉSEIM
10
KÉRDÉS
Csak visszajáró vendégek részére!
A bérlet írásban, korlátlan ideig felhasználható.
15 000 Ft
FELTESZEM A KÉRDÉSEIM
SOS
KONZULTÁCIÓ
Soron kívüli konzultáció
Bármely szolgáltatás kérhető soron kívül, felár ellenében.
KÉREM AZ ELEMZÉST
30
PERC
Tarot útmutatás
Online videóhívásban
A Tarot nem jóslás, hanem egy mély, szimbólikus párbeszéd a felettes éneddel. Intuitív közvetítőként a kártyákat tükörként használom: segítek belelátni az életedet alaító láthatatlan folyamatokba.
KÉREM AZ ELEMZÉST
60
PERC
Tarot útmutatás
Online videóhívásban
A Tarot nem jóslás, hanem egy mély, szimbólikus párbeszéd a felettes éneddel. Intuitív közvetítőként a kártyákat tükörként használom: segítek belelátni az életedet alaító láthatatlan folyamatokba.
KÉREM AZ ELEMZÉST
60
PERC
Számmisztika elemzés
Online videóhívásban
A számok a világegyetem kódjai. A numerológiát szakrális térképként használom. Segítek lefordítani a születési dátumod és neved rezgéseit a mindennapok nyelvére.
KÉREM AZ ELEMZÉST
120
PERC
Kombinált elemzés
Online videóhívásban
Tarot útmutatás + számmisztikai elemzés
A numerológia és a Tarot együtt segít megérteni az életed mögött működő mélyebb mintázatokat.
KÉREM AZ ELEMZÉST
1
ÍRÁSOS ELEMZÉS
Számmisztika elemzés
Írásos elemzés
A számok a világegyetem kódjai. A numerológiát szakrális térképként használom. Segítek lefordítani a születési dátumod és neved rezgéseit a mindennapok nyelvére.
KÉREM AZ ELEMZÉST
1
KÉRDÉS
Csak visszajáró vendégek részére!
Egy konkrét kérdésedre kapsz célzott, intuitív útmutatást.
2 000 Ft
FELTESZEM A KÉRDÉSEIM
10
KÉRDÉS
Csak visszajáró vendégek részére!
A bérlet írásban, korlátlan ideig felhasználható.
15 000 Ft
FELTESZEM A KÉRDÉSEIM
SOS
KONZULTÁCIÓ
Soron kívüli konzultáció
Bármely szolgáltatás kérhető soron kívül, felár ellenében.
KÉREM AZ ELEMZÉST
Kérem az elemzést
Visszajelzések a közös útról
Bernadett kisugárzása már az első pillanatban mély nyugalmat és őszinte bizalmat áraszt a környezete felé. Hihetetlenül finom érzékkel tapint rá az ember lelkének legrejtettebb zugaira is, segítve a belső béke megtalálását.
Tanácsai nem csupán jövendölések, hanem valódi irányjelzők, amelyekkel magabiztosabban navigálhatunk az élet útvesztőiben. Rendkívüli empátiája és figyelme minden beszélgetést felemelő, lélekgyógyító élménnyé varázsol.
Őszinte hálával tartozom neki azért a tiszta látásmódért, amellyel rávilágított a bennem rejlő lehetőségekre és erőforrásokra. Személyében nemcsak egy kiváló szakembert, hanem egy igazi spirituális támaszt ismerhettem meg.
ATTILA
Drága Detti!
Mérhetetlenül hálás vagyok a sorsnak, hogy lassan 3 éve az utamba sodort. Emberileg és szakmailag is nagyon sokat kaptam tőled, és kapok tőled a mai napig.
Felnyitottad a szemem, mutattad az utat, amely által rengeteget fejlődtem, és sokat tanultam önmagamról. Túlzás nélkül mondhatom, hogy megváltozott általad az életem.
A közös munkánk eredményeképpen felismertem, és le tudtam tenni olyan dolgokat az életemből, amelyek már hosszú évek óta nem szolgáltak, sőt testileg-lelkileg megbetegítettek. Végre önmagamat választva újraépítettem magam, és ráléptem arra az útra, ahol már egy sokkal jobb minőségű életet élhetek egészségesen, tudva az értékemet, és többé önmagamat fel nem adva bátran választani azt, ami engem boldoggá tesz.
Köszönöm a munkádat, és hogy folyamatosan fejleszted magad, aminek következtében egyre nagyobb mélységekből tudod feltárni a problémákat, és segíteni..
NOÉMI
5 éve ismerem Bernadettet. Ezalatt az idő alatt nagyon drasztikus belső változáson, lelki fejlődésen mentem keresztül, ahol sokszor ő volt a mankóm.
Segített egy önbizalomhiányos nőből magabiztos nővé válnom.
Ő nem kártyavető, hanem egy tisztán érzékelő, aki nem azt mondja, amit hallani akarsz, hanem az igazságot. Ezáltal segíti a lelki fejlődést, és én nagyon hálás vagyok, hogy megismertem, és átsegített a legmélyebb pontokon.
Köszönöm, Bernadett!
GABRIELLA
Sziasztok!
Pár éve kerestem jósnőt és az egyik ismerősöm ajánlotta Bernadettet!
Ennek ma már 3 éve.
Felvettem vele a kapcsolatot az interneten, majd meg is beszeltük az időpontot. Kicsit fura volt a számomra igy neten keresztül, de annál nagyobb meglepetés, hogy az energiák igy is tökéletesen működnek! Már az első alkalommal tátva maradt a szám, hogy mire is képes, miket mondott el nekem! Akkor még nem is…, de később, mikor a szavai, mondatai megvalósultak, akkor néztem csak igazán nagyot! És igen! Van valami energia körülöttünk, amit nem látunk, de egyes emberek igen!
Vetett nekem kártyát, (többször is), majd az utóbbi időben már a számmisztikával is a segítségemre volt, mutatta meg az utat, jövőt, annak a lehetőségét! Voltak amik már megtörténtek es várom azokat, amik még nem! Szívem szerint, úgy gondolom, minden egy jelzés, egy tábla az utamon az életem során és magam döntöm el, hogy mit választok, merre megyek!
De amikor azok a dolgok megtörténnek, amikről beszeltünk hónapokkal ezelőtt…, na akkor nézel nagyot es kezdesz hinni igazán ezekben a dolgokban!
Én eddig es ezután is fel fogom keresni Bernadettet, hogy nézzük meg mi is zajlik bennem, körülöttem! Az az egy-két óra beszélgetés is már eleve hasznos, amikor az az égi segítség is megérkezik, amire úgy vársz, számítasz, az mindent visz! Úgyhogy én csak ajánlani tudom Őt! Keressetek fel bizalommal!
Higyjétek el, nem fogtok csalódni!
ÜDV, GYURI
Mindig érdelkelt a spiritualitás, tudom, hogy fejlődni jövünk erre a világra,vannak karmikus és vállalt feladataink.
2021.nyár elején találtam rá Bernire. Akkor nagyon mély ponton volt az életem. Túl voltam egy váláson, egy svájcifrankos hiteles lakáseladáson, a munkahelyemet is elvesztettem. Napi bejelentővel jártam egy olyan helyre irodavezetői feladatokat ellátni, ahol a Covid miatt elhunyt az irodavezető. A párkapcsolatom is tönkre ment, a barátom más társaságában kereste a boldogság kellemes óráit. Berni elém tárta azokat a dolgokat, amiben változtatnom kell magamon, volt amit megfogadtam.
Már nyár végén lett munkám, nem a legjobb, de a megfogadott tanács első sikere után folyamatosan kértem segítséget és kaptam is tőle. Volt olyan helyzet, amikor nem fogadtam meg, gondoltam én jobban tudom, természetesen vakvágányra ment egy idő után a döntésből eredő helyzetem. Egy idő után kezdtem magam lehiggasztani és a kérésének megfelelően felepíteni az önértékelésemet. Lépésről lépésre segített át nagyon sok elém táruló nehéz helyzeten. Természetesen Berni is folyamatosan egyre mélyebben fejlesztette magát és minden újabb álomáson elsőként gyakoroltam az újonan elsajátított fejlődési tanácsadásait. Egy idő után kezdtem én is magamon észre venni, hogy valóban sokkal jobban érzem megam és mindig az történik, amit elsőre megmondott. A folyamatos fejlődésem eredményeként kiegyensúlyozott pozitív emberré váltam.
Amikor kapok egy feladatot, mindig kikérem a véleményét, mára már legtöbbször tudom a választ, reakciókat, és tőle mindig ugyanazt kapom megerősítésként. Soha nem tett rám negatív megjegyzést, igyekezett megóvni a nehéz fájdalmas helyzetektől. Amikor nem hallgattam rá és bajba kerültem, mindig vígasztalt és türelmesen kezdett újból megfelelő mederbe terelni. Nagyon hálás vagyok, hogy egy angyalként kezdett segíteni és azóta is folyamatosan jön velem.
Minden helyzetben a megfelelő történést látja, még ha néha hihetetlennek tűnik is. Mindenkinek nagyon jó szívvel ajánlom, hogy vegye igénybe a szolgáltatásait a saját fejlődése érdekében.
ICUS
2021 Április óta ismerem a Bernit. Nekem ez idő alatt többször is segítet, mikor elakadtam az életemben, párkapcsolati vagy akár munkahelyi problémàim miatt. Volt hogy nem tudtam mit tegyek, hogyan oldjam meg.
Ekkor mindig Bernit hívtam.
Nagyon jól látja a dolgokat és lelkiismeretes. Mindig minden kérdésemre vàlaszt kaptam. És irányt mutatott hogy merre menjek tovább.
Segített abban is hogy én saját magam fejlődni tudjak. Hàlàs vagyok Bettinek minden egyes tanításáért.
Köszönöm szépen!
JUDIT
Dettivel ezer éve ismerjük egymást, és bár volt időszak, amikor elváltak az útjaink, a sors pár évvel ezelőtt újra összehozott minket. Barátnőként és spirituális emberként azóta is lenyűgözve figyelem azt a példaértékű önismereti munkát, amit végez; tudom, hogy csak abból tudunk adni, amit mi magunk már megdolgoztunk.
Ebből a hiteles forrásból fakad az a mély bölcsesség is, amivel a számmisztikai elemzéseit végzi. Detti nemcsak számokat lát, hanem a lélek tervét olvassa, és nem azt fogja mondani neked, amit hallani akarsz, hanem a tiszta valóságot tárja eléd.
A tőle kapott sorselemzés és útmutatás egy valódi spirituális megújulás, amely segít tisztábban látni az életutunkat.
Szívből ajánlom őt, mert az életben mindig szükség van kapaszkodókra és egy biztos iránytűre, hogy könnyebben boldogulj a kihívásokkal szemben – Detti pedig pontosan ezt a tiszta és őszinte vezetést nyújtja neked.
JUDIT
Ajánlani tudom mindenkinek. Megismerkedésünk előtt nem igazán hittem a jóslásban, de vele kapcsolatban változott a véleményem.
Nagyon jó képességekkel rendelkezik, nem csak a jóslás terén, de nagyon jó tanácsokkal látja el az embert, és erőt ad a folytatáshoz!
KRISZTINA
Nagyon hálás vagyok, hogy Bernadett az életembe került , és megismerhettem öt. Nagyon különleges ember. Rendkívüli spirituális tudással rendelkezik, és mindig tiszta szívvel, őszinte figyelemmel fordul mások felé. Számtalan alkalommal segített már nekem, legyen szó lelki nehézségekről, útkeresésről vagy egyszerűen csak megértésről és támogatásról.
Bármikor válaszol a kérdéseimre, bármikor ha segítség kell írhatok neki. Igazi tehetség ezen a területen – intuitív, empatikus és mély bölcsességgel lát rá az élet dolgaira. A jelenléte megnyugtató, a tanácsai pedig valódi értéket hordoznak.
Őszintén ajánlom mindenkinek, aki nyitott a fejlődésre, a belső harmónia megtalálására, vagy egyszerűen csak egy hiteles, segítőkész lélek támogatására vágyik.
MELINDA
Bernadettől többször kértem már útmutatást. Azért szeretem és értékelem a munkáját, mert Ő nem csupán jósol, hanem a kátya segítségével rávilágít dolgokra és utat mutat.
Elmondja merre érdemes haladni az adott témában. Nagyon kedves személyiség, és ami nem utolsó szempont, nem vagyonokért dolgozik, hanem szívvel-lélekkel. Köszönöm a lehetőséget!
NÓRA
Kedves Bettim! Szeretném megköszönni azt az időt és figyelmet amit rám szántál. Mindig pozitiv és energikusabb voltam utánn. Különösen sokat jelentett számomra minden beszélgetésünk és olyan dolgokra hívtad fel a figyelmemet amiken azóta is gondolkodom, fejlesztem.
Az ahogyan beszélgettünk megnyugtató volt és úgy éreztem hogy valóban meghallgatsz és megértesz. Támogatsz. Sokszor visszaidézem amiket mondtál és segít más szemszögből nézni a helyzetemet.
Hálás vagyok azért hogy megosztottad velem mindig a gondolataidat és meglátásaidat. Jó érzés volt megnyílni és úgy érzem hogy a beszélgetésünk adott valamit, amit magammal tudok vinni a mindennapokba. Köszönöm neked!
VIKI



